SZIASZTOK!!!
Nagyon sajnálom a hosszú kimaradást! Az utóbbi néhány napom megint egy kicsit káosz volt. Alig voltam itthon, de mivel péntekre megígértem!! Szépen befejeztem háromig... :DD Most meg gyorsan fel is rakom!!
Megszenvedtem vele, mert ez az egyik legrövidebb idő alatt elkészült rész, de remélem azért tűrhető minőségűre sikerült. Szeretném, ha kommentben kifejtenétek a véleményeteket, mert nagyon sokat jelent ez nekem! Kommenteljetek kérlek, és pipáljatok!
További szép napot!
~xx
Megszenvedtem vele, mert ez az egyik legrövidebb idő alatt elkészült rész, de remélem azért tűrhető minőségűre sikerült. Szeretném, ha kommentben kifejtenétek a véleményeteket, mert nagyon sokat jelent ez nekem! Kommenteljetek kérlek, és pipáljatok!
További szép napot!
~xx
×××
[Vér színezte be a gardrób
szekrény ajtaját, amint egy karddal elvágtam a torkát egy hirtelen lendülettel.
A negyedik áldozatom volt azon a héten, és még csak keddet írt a naptár. Néha
már észre sem vettem, ha egy napon kettőt lemészároltam. Tetszett a munka
piszkos része, tetszett az, ahogyan az emberek tekintetéből eltűnik az élet és
az, hogy ezt nekem köszönhetik. Tetszett az egész, hogy olyat csináltam, amitől
kívülállónak éreztem magam, más voltam, mint a többiek. Lázadó! Egy könyörtelen
gyilkos. Jobb bárkinél, mert lelkiismeret nélkül születtem. Egy szemernyi érzés
sem bújt el ártatlan, kislányos testemben. A kiképzés megkeményített és kiölte
belőlem az emberi érzések csíráját is. Azt hittem biztonságban vagyok… Azt
hittem érzések nélkül élni egyszerű.]
reggel 06.28
Az éjszaka Niall közelében
akartam lenni ahelyett, hogy megöltem volna. Úgy véltem ez egy újabb érzés
undorító kis kezdeménye. Ki akartam irtani a szívemből, de aludtam… még
aludtam. Közel feküdtem hozzá és nem tudtam elmenekülni onnan, már pedig el
kellett mennem, amíg ő észre nem veszi ezt a nyamvadt kis ragaszkodásomat. Ha
felfedezi, hogy érdeklődöm iránta, nem lesz visszaút. Ám a testem nem
hallgatott a jajveszékelésre. Semmit nem álmodtam, csak láttam magam, ahogy
kétségbeesetten próbálok szabadulni ebből a kiszolgáltatott állapotból, az
álomból. Tudtam, hogy alszom, és ez nem valós, de képtelen voltam kinyitni a
szemem, hogy elhúzzak a közeléből. Pedig tovább kellett volna állnom. Nem
lehettem ott, mikor felébred. Ha rájön, hogy képtelen voltam távol maradni
tőle, sosem leszek majd képes megölni őt. Legalábbis ettől félek leginkább.
Ám a testen nem szeretett volna
engedelmeskedni józan eszemnek… míg végül arra eszméltem fel, hogy Niall engem
néz.
– Sajnálom – dörzsöltem a szememet és próbáltam felkelni mellőle, de
nem sikerült, mert megfogott. Szó nélkül a kezére néztem, mire elengedett.
– Miért csinálod ezt? – nem tudtam, mit válaszolni, csak a konyhába
siettem. Reméltem, hogy nem jön azonnal utánam, így lefröcsköltem az arcom
hideg vízzel. Meg akartam magyarázni neki valahogy, de képtelen voltam bármit
kitalálni, hiszen a helyzet teljesen nyilvánvaló. Legalábbis teljesen annak
tűnik. De nem az. Hiszen azt nem tudja, hogy valójában meg akartam ölni, és még
most is meg akarom tenni. Egyszerűen csak úgy érzem, nem volt a megfelelő az
alkalom. Tudtam, hogy meg kell fejtenem, ami bennem történik, és ez csak akkor
megy, ha itt van. Ez viszont nagyon veszélyes játék. Egyre közelebb és közelebb
kerül hozzám, majd végeznem kell vele.
Rájöttem, hogy
érzések nélkül élni egyszerű, az a nehéz, mikor távol akarod tartani őket.
Leültem az
asztalhoz és vártam… tudtam, hogy követni fog, csak azt nem értettem, miért
hagy ennyi időt. Talán figyelmességből. De miért figyelmes? Hiszen nem történt
semmi. Legyeztem magam előtt, majd ismét az ajtóra tapasztottam tekintetem és
feszülten vártam a rajta besétáló fiút. Nem kellett sokat várnom. A helység
feszültséggel telt meg, mire lehajtottam a fejem, próbáltam helyreállítani a
légzésemet – ami az idegeskedéstől alaposan felgyorsult – és visszanéztem rá.
Akkor már az asztalnál ült éppen velem szemben.
– Kedvellek. Próbálom komolyan kimutatni, de minél közelebb kerülök,
annál inkább eltaszítasz – kezeit az asztalra tette, és magyarázó mozdulatokat
tett vele, a mondat közben pedig piszkálni kezdte és erősen arra koncentrált. –
Egész este próbáltam távol maradni tőled és bebizonyítani, hogy komolyan
gondolom… Mikor távol maradtam, te közelítettél. – sóhajtott – majd
meghátrálsz. Mit akarsz ezzel?
– Nem tudom – ráztam a fejem tanácstalanul. Közben próbáltam
közömbösnek mutatkozni, de a hatást megölték az arcomon csillogó vízcseppek,
amiket korábban locsoltam rá.
– Miért taszítasz el magadtól mindenkit? – hajolt közelebb az asztalra
támaszkodva.
– Mert úgyis elmennének… Időt spórolok meg nekik – hajam már az arcomba
lógott így nem láthatta azokat az elkeseredett szemeket, amik közben az arcát
fürkészték szüntelen. Súlyos csönd ékelődött közénk, mely fájdalmasan fúrta
belém az eddig rám nehezedő kétségbeesést.
– Miért hívtál ide tegnap? – néhány percig csöndesen ültem. Nem
mondhattam az igazat, hogy meg akartam ölni, csak még ehhez is kevés voltam.
– Nem gondoltam át – végre kisöpörtem szememből az oda lógó tincseket
és megkeményítettem arcom vonásait. – Egyszerűen… nem tudom – próbáltam… én
annyira próbálkoztam. Mondani akartam valami értelmeset, de nem túl biztatót. Nem
sikerült.
– Ráfogtam, hogy csak magányos voltál, de aztán reggel felkeltem –
forgatta meg szemeit – és ott voltál – a szemébe néztem, de semmiféle érzelmet
nem mutattam.
– Egyszerűen csak… én csak. – elfordítottam a fejem. Nem találtam
szavakat. Nem tudtam kitalálni semmit. – Féltem ott egyedül – vágtam rá végül.
– Mindig egyedül vagy itt – grimaszolt.
– De most láttam egy pókot – próbáltam lerendezni egy vállrándítás
kíséretében, de nem hagyta annyiban.
– Ne hazudj – suttogta óvatosan.
– Nem tudom… nem értem. Azt hittem… hogy… volt egy. Bennem. De nem.
Remélem. Ez bonyolult. Mindent túlbonyolít. Elegem van, mert kettészakadok!
Fogalmam sincs semmiről és minden összezavarodott.
– Ideje mennem – állt fel – köszönöm a vendéglátást – ki akart sétálni
az ajtón, mikor valami oknál fogva, akaratomon kívül utána szóltam.
– Ne. Kérlek – elég halkan, de még éppen jól hallhatóan suttogtam neki.
Visszafordult és hatalmas kék szemeivel vizslatott. Úgy nézett rám, mint egy
borjú a legelőre. Közelebb húzott egy széket és oda ült, egészen közel, de nem
ért hozzám. Csak ült ott mellettem támaszként, semmilyen a legapróbb fizikai
kapcsolatba sem lépett velem. Csak ült ott, és várta, hogy jobban legyek, de én
csak bámultam ki a fejemből. Egyszerűen képtelen voltam megmozdulni is. Jól
esett a jelenléte, de feszélyezett is. Idegen érzés lépett fel az arcüregemben,
mélyről jövő fájdalom. A fájdalom, mely lassanként előcsalta az idegen
testnedvet. A KÖNNYET.
Egy
rakoncátlan cseppecske gördült le az arcomon, amit csodálkozva kivártam, majd
megtöröltem a nedves felületet a kézfejemmel. Nem jött több, de ez az egy épp
elég volt ahhoz, hogy tudjam… ELBUKTAM.
A lassú, hideg
érzelmek hatására legördülő sós folyadék, a szomorúság, meghatottság jele…
egyetlen sós vízcsepp mely abban a pillanatban annyira nagy jelentőséggel bírt,
amilyennel soha azelőtt egy csepp víz sem.
Azt
jelentette, hogy elbuktam, elbukott a mesterem is. Hiábavalóság volt a kunoichi
neveltetés és minden kiadott pénz pazarlás volt, melyet a taníttatásomra fordítottak.
Halott
lelkemben új fény gyúlt Niall hatására, amit ki kellett oltani. Meg kellett
szüntetni. Őt magát pedig el kellett pusztítani, de gyengeségem aprócska jelére
közelebb húzott és szorosan átölelt, amitől kevésbé éreztem magam elveszettnek
ebben a kegyetlen világban, ám akkora űrt okozott azzal az egyetlen mozdulattal,
hogy még oxigénhez is alig jutottam. Úgy kapkodtam a levegőt, mint egy hisztis
kislány egy kiadós zokogás után. Niall nem adta fel. Csak ölelt, és próbált
megnyugtatni. Simogatta a hátam és valami megnyugtató hangot adott.
Szégyent
éreztem amiatt, hogy még mindig meg akartam őt ölni, és képtelen voltam pár
percre félretenni a küldetést. Ha pár percre elfelejtettem volna, örök szenvedésbe
taszítottam volna a körülöttünk élő embereket. Tudtam, hogy köztünk nem lehet
semmi, mégis képtelen voltam elszakadni ettől a képtől. Pedig neki is és nekem is jobb,
ha gyorsan elvégzem a feladatom, majd eltűnök.
Szia Annie! Nagyon jó rész lett, eddig ez a kedvencem! Várom a következő részt! ;D <33 xxxSzilvi
VálaszTörlésSzia,
TörlésNagyon örülök, köszönöm! Igyekszem.
~xx
Sziia:) Nekem is ez lett a kedvencem, a minősége még jobb is lett, mint a többié! :) Mondjuk lehet a több párbeszéd miatt tetszik jobban, nem tudom! :):D
VálaszTörlésCsak egyet tudok, amikor az utolsó sort olvastam, tekertem volna tovább, de nem volt, és ez kikészített! Fantasztikus lett, csak így tovább, nagyon szeretem!:)Sz.:) xx
Sziaa! De örülök!!:D Na majd próbálok jobban sietni a következővel.
Törlés~xx
Jó lett mikor lesz a következő rész? :D
VálaszTörlésKöszönöm, hamarosan:)
TörlésSzia, kicsit féltem, hogy mégis megteszi az utolsó pillanatban a küldetést, csak úgy átsuhant az agyamon. Niall itt is nagyon édes, viszont sokkal határozottabb, ami tetszik.
VálaszTörlésMikor mondta a lány, hogy pókot látott az egy kicsit megmosolyogtatott. Ő sem hihette el, hogy Niall ezt beveszi, nagyon várom a következő részt. Hozd hamar. :)
xx
Szia, Most még egy kicsit korai lenne megölnie. ez még csak a hetedik rész. De ki tudja. Ebben a lányban több felelősségérzet van, mint bennem. Talán megteszi egy nap. Talán nem. Niall itt talán azért is határozottabb, mert időközben megváltozott róla a véleményem. (de még mindig nem gondolom, hogy romantikus lenne, csak ez így olyan jó:DD)
Törlés~xx